2018. jan 25.

Prágai marhagulyás kapros-juhtúrós galuskával

írta: Mézes macska
Prágai marhagulyás kapros-juhtúrós galuskával

Hozzávalók:
60-70 dkg marha pörkölthús (lábszár, comb)
2 nagy vöröshagyma
4 evőkanál étolaj
3 teáskanál pirospaprika
3 teáskanál őrölt kömény
3 teáskanál cukor
4 cikk fokhagyma
90 gramm paradicsompüré
1,5 teáskanál só
bors
fél csésze zsemlemorzsa
2 teáskanál majoranna
kb. 1-1,3 liter víz

Galuskához:
400 g liszt
1 tojás
3 dl víz
1 tk só
10 dkg juhtúró
kapor

Ez a recept a Csehország gasztronómiai jelképeként számon tartott gulyás egyik verziója, amely ízében és kinézetében is idézi amit a cseh éttermekben kapunk. Mi imádtuk, és azóta a marha gulyáshúsból szinte csak ez készül.

Az apróra vágott vöröshagymákat az olajon megpároljuk. Lehúzzuk a tűzről, majd hozzáadjuk a köményt, pirospaprikát, zúzott fokhagymát, paradicsompürét, cukrot, majd elkeverjük. Visszatéve a tűzre, mehet hozzá a kis kockákra vágott marhahús, amit még sózunk, borsozunk. Beleöntünk annyi vizet, hogy két ujjnyira ellepje, majd magas lángon kb. egy órán át főzzük. A lángot lejjebb vesszük, és további egy órát főzzük, közben ellenőrizzük, hogy elegendő víz van-e alatta, egy ujjnyira mindig el kell lepnie a húst.

Amikor már majdnem megpuhult a hús, belekeverjük a zsemlemorzsát, ami besűríti majd a gulyást. További egy órát főzzük, közben gyakran kevergessük meg, hogy a zsemlemorzsa egyenletesen tudjon belefőni a gulyásba. Addig főzzük, amíg a hús teljesen omlós és puha lesz. A főzés végén keverjük hozzá a majorannát, amellyel még egyszer összeforraljuk.

A galuskához a sóval elkevert lisztbe beleütjük a tojást, felöntjük a vízzel és nem túlságosan kidolgozva a tésztát, kikeverjük. Lobogó, sós vízbe szaggatjuk a nokedlit. Leszűrjük, forró vízzel leöblítjük és rögtön némi zsiradékba forgatjuk, hogy ne tapadjon össze. Rámorzsoljuk a juhtúrót és aprított kaporlevéllel összeforgatjuk. 

pragai_gulyas.jpg

 

Szólj hozzá

cseh pörkölt marhahús főétel kapros nokedli