2017. máj 24.

Tápiókapuding erdei gyümölccsel

írta: Mézes macska
Tápiókapuding erdei gyümölccsel

Hozzávalók:
fél csésze tápiókagyöngy
1 csésze víz
2 csésze tej
2 tojássárgája
fél csésze nádcukor
csipet só
1 teáskanál vaníliakivonat vagy 1 vaníliarúd kikapart magjai
erdei gyümölcs vagy lekvár a tetejére díszítésnek

A tápiókagyöngyök rengeteg folyadékot képesek magukba szívni. Fontos, hogy az arányokra figyeljünk, amikor tápiókapudingot készítünk. A csésze alatt egy kb 2-2,5 decis bögrét/ csészét értünk, amelyhez elegendő a 2 tojássárgája. Ha már egy ennél nagyobb bögrével készítenénk, érdemes növelni a tojássárgák számát is.

Gyorsan készen van a pudingunk, csupán néhány előkészületet kell megtennünk.
Elsőként a tápiókagyöngyöket áztassuk az egy csészényi vízbe 15 percre. Ezt szépen magába fogja szívni. Majd öntsük fel egy csésze tejjel, ezt már nem fogja teljesen felszívni, de hagyjuk ezt is negyed órát pihenni.

Eközben a másik csésze tejet alaposan keverjük ki a tojássárgákkal, nádcukorral, csipet sóval és vaníliával. Ha már elegyedett a keverékünk, tegyük fel közepes lángon főzni (ha vaníliarudat használtunk, akkor hozzádobhatjuk a kikapart vaníliarudat is) és öntsük hozzá a vizes-tejes tápiókagyöngyöket. Folyamatosan kevergessük, amíg besűrűsödik. Gyakorlatilag pudingot főzünk, tehát ha nem figyelünk oda, könnyen csomósodik. Nagyjából negyed óra kell neki, amíg egy krémes állagú csodát kapunk, és közben a gyöngyöcskék is puhára főnek.

Ezt követően poharakba töltjük és erdei gyümölcsöket vagy lekvárt rétegezünk a tetejére. Kihűtve fogyasztjuk.
Hidegen ki is borítható a pohárból.

A recept forrása: Pinterest

tapiokapuding_2.JPG

tapiokapuding.jpg

tapiokapuding_1a.jpg

Szólj hozzá

édesség fitt gyümölcsös vanília puding