2016. feb 16.

Húsos burek

írta: Mézes macska
Húsos burek

burek12_v.jpg

A húsos bureket a horvátországi nyaralásunk során kedveltem meg. Omis-ban minden nap vettünk egy-egy szelet húsos burek-et a helyi pékségben. Ezt a Horvátországban népszerű pékárut egy kerek formában sütik, készülhet túrós, húsos változatban is, és negyedekben árulják. Ha hazahozni nem is tudtam ezt a laktató finomságot, az elkészítését itthon próbáltam meg reprodukálni. Szerintem egész jól sikerült.

Hozzávalók:
40 dkg darált marha- vagy sertéshús
1 cs. réteslap (9 lapos)
1 vöröshagyma
olívaolaj
só, bors
1 tojás

Az apróra vágott hagymát megpároljuk, a darált húst a hagymás alapon barnára pirítjuk, sózzuk, borsozzuk. A sóval, borssal bőkezűbben bánhatunk, hiszen a réteslap alapból nem ízes.

Egy nagyméretű, kerek kapcsos tortaformában fogjuk sütni a bureket. Az alját vékonyan kikenjük olívaolajjal. Lefektetünk 3 db réteslapot úgy, hogy minden lap között vékonyan megolajozzuk (az alsó réteslapok kilógó széleit a végén fogjuk ráhajtani a burekra). Erre szórunk egy réteg húst, elegyengetjük, a legfelső lapot behajtogatjuk a húsos alapra majd mehet rá ismét 2 db réteslap, amit szintén egyenként megolajoztunk. Ismét húsos réteg, 2 db réteslap, húsos réteg, majd a tetejére 2 db réteslap kerül, amit úgy hajtogatunk be a legalsó lappal együtt, hogy kerek formát kapjunk.

A burek tetejét megkenjük felvert tojással és bőségesen vízzel, hogy ne száradjon ki. Előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.

burek12_v.jpg

burek11_v.jpg

Szólj hozzá

marhahús főétel darált hús burek réteslap